HTML

Friss topikok

Archívum

2010.08.28. 16:19 Cigány Kultúra

Együttélés? Falat húztak a lakótelepiek a cigánytelepiek miatt

Címkék: szemét fal rongálás bűz cigánytelep nagymihály védőfal michalovce

Saját pénzen (kb. 3000 euróért)  25 MÉTERES BETONFALAT építtetett a kelet-szlovákiai Nagymihály egyik lakótelepének több mint 50 családja, hogy TÁVOLTARTSA A  SZOMSZÉDSÁGBAN LEVŐ CIGÁNYTELEP LAKÓIT saját házaiktól.

A lakótelepen korábban már egy másik falat is emelt az önkormányzat, melyet akkor úgy indokolt, hogy a zajvédelmet szolgálja, mivel a valódi okokat nem merték kimondani. A most nyáron átadott új falrész ehhez kapcsolódik. Az összes fal összekapcsolásával így mostanra egy 500 méter hosszú falrendszer jött létre a város lakótelepén.

A cigánytelep 1800 lakója tiltakozik a fal ellen, amely megakadályozza őket abban, hogy a lakótelepen keresztül járjanak be Nagymihály központjába. "Lassan nem lesz merre mennünk. Mindent elszigeteltek. A lakóházak között sokkal közelebb lenne az orvos is" - panaszkodott egyikük a lapnak.

A lakótelep lakói szerint viszont a falra azért volt szükség, mert a cigányok WC-nek használták a környéket, szétdobálták a szemetet, rongálták az épületeket. Szerintük falrendszer nem a cigányok ellen épült, hanem mindenki ellen, aki rendetlenséget csinált lakóhelyük környékén. "Erre jártak, az erkélyünk alá pisiltek, a bűz bejött az ablakon, nem is nagyon nyithattuk ki. Sokan közülük kábszeresek" - állítja az egyik lakó. A lakóközösség vezetője, Anton Tadian azt mondja, a cigánytelepen élők rongálták a panelházakat, a fallal csak tulajdonukat akarják védeni.

Laco Oravec, a Milan Simecka Alapítvány vezetője viszont úgy véli, hogy a város a korábbi fal mellett is képmutatóan érvelt, szerinte egyértelmű, hogy az is a LAKÓK PANASZAI NYOMÁN, A CIGÁNYOK MIATT készült. Ha ennek nem szentelünk figyelmet, lassan olyan állapot jön létre, hogy a cigánytelepeket fallal vesszük körül. A fal az elkülönítés jelképe, a társadalom feladta a hitet az együttélés lehetőségében. Ez gettók építéséhez vezethet, mint a háború előtt - jelentette ki Oravec.

Források: SME, MTI, Index.hu, NOL.hu stb.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganykultura.blog.hu/api/trackback/id/tr12254532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása